Te vagy a tejszínhab Friss kávé felszínén lágyan olvadó Ajkamra tapadt csók-íz Öröm-megbotránkoztató! Te vagy a nevetés Tökéletes és gyönyörű rezonancia Minden reggel, délben és este Lélegzetelállító egzisztencia. Te vagy az ihletem Kapzsin nyeldesem Míg szerelmed remegve futkos Bőrömön,...

Látlak elnyűtt arcokon, Egészségtelen szemek mögött, Barázdák között leheletnyi élet, Kezem között az élet elüszkösödött. Ott vagy hajnali illúziók Szöges kerítésein túl. Kiáltok feléd, nyújtom a kezem. De az élet csak úgy elvonul. Kérdem hitványan, miért? Ki döntötte el? Hogy egy anya idő előtt...

Egyetlen egy könyvvel és egy mobiltelefonnal indultam utamra. A táskámban a semmi lötyögött oda-vissza. Ezt hallgattam az üres csendben és elővettem az összes erőmet, hogy belökjem magam előtt az ajtót. Láztól csillogó szemem felpillantott a seszínű kövek unott figyeléséből. Rengeteg élősködő és...

  Csodálatos az idő, a tél elmúlt, eljött a biciklizés szezonja. Előveszem régi, féktelen, csengőtelen, lámpátlan biciklimet, megjavíttatom, felszerelem, s végre újra használhatom. Örömmel konstatálom, hogy több bicikliút is létesült az elmúlt egy év alatt, s főleg olyan területeken, ahol...

Őrült vagyok. Agyam jobb féltekében elhelyezkedő szereplőkbe lehelek életet. Elképzelem kék szemük csillogását a nap minden szakaszában, láthatatlan fésűvel simítgatom agytekervényeimen körbetekeredő hajszálaikat. Minden tudok róluk. Érzem a mosolyukat, hallom nevetésük delejes visszhangjait belső...

Sosem láttam még olyan gyönyörű zöld füvet. Az a tipikus zöld szín, amiben ott van az élet, a tavasz. És valami apró, fekete valami lapult a fűben. Mintha mozgott volna. Erősen figyeltem. Közelebb lépett, vékony fekete lábai alatt elhajlottak a fűszálak. Fényes volt, gyönyörű. - Szépség –...

Egyenesen mozgott, jobb kezében súlyos csomagot tartott. Néha megcserélte a ballal. Tudta, hogy fontos. A táska zöld színű volt, benne egy lapos monitor képernyővel előre dőlt a tasak oldalának. Kopottas, régi, sárgás színű. Panasonic. Igyekezett előre, kihúzva magát. Felemelte a fejét, órájára...

El fogom érni...  Erősen koncentráltam, s ahogy a vízcseppek fejest ugrottak a vízzel teli kádban, úgy hánykolódtam valahol, ez már az a világ. Az elme és a valóság között, egy új dimenzió, és mégis amennyire nem ez az a valóság, olyannyira az is. Valami örökzöld tájon sétáltam, de még...

Nagyon meglepődtem, mert vannak emberek, akik ismeretlenül is szeretnek. Vagyis nyilván látnak valamit, de még néha én is meglepem saját magam. Ez egy sovány írás, fordítottan arányosan a gyomrom tartalmával. A húsos palacsinta épp sav-nyálkák fogságába került, majd aztán az éjszaka folyamán nehéz...

Az izzadt alakok összemosódtak a szemem előtt, a lány azt mondta, ez így már nem jó. Kiléptem, egyre hátrébb, de nem jelentett semmit. Utolért. Egész héten erre vágytam, sóhajtottam, eldobtam a lapokat, repültek és figyeltem a semmirevalóságukat. Lassan és egyszerre gyorsan. És ott akkor, te persze...