Olcsó játék hülye gyerekeknek, avagy...

Nagyon meglepődtem, mert vannak emberek, akik ismeretlenül is szeretnek. Vagyis nyilván látnak valamit, de még néha én is meglepem saját magam. Ez egy sovány írás, fordítottan arányosan a gyomrom tartalmával. A húsos palacsinta épp sav-nyálkák fogságába került, majd aztán az éjszaka folyamán nehéz út vár rá a belekben. Na amúgy nem is erről akartam írni. Hát túl sok a gondolat. Háttal nem kezdünk mondatot, te. Milyen író lesz így belőled?

Azt a dicséretet kaptam, hogy én olyan úton indultam el, amin sokan nem mernek. Emésztem…

Szóval… Tegnap. Teljesen józan vagyok, emlékszem, zéró tolerancia, ellentétben egy gyönyörű vasárnapi nappal, amikor sikerült száznyolcvan fokos fordulattal odébb inni magam. Erről máskor. Ha kíváncsi rá egyáltalán valaki. Kinga bizonyosan.

Szóval még mindig a tegnap. Mivel a cím is erre utalna, és még most sem esett egy árva szó a hülye gyerekek játékáról. Égett a gyertya, valamikor még karácsonyfa alakot öltött, azonban néhány viaszolvadással később már összecsuklott szerencsétlen örökzöld. Tündivel gyurmáztuk az olvadt gyertyát, majd ő egy gömböt formált belőle. Zöld gömb. Jó barátom a félhomályban azt mondta, a tökéletesség. Olyan nincs, azért lett nekem egy hepehupás gömböm. Tündi körme kibírta volna az Etna láváját is, biztos acélból készítette. Én meg néha megégettem semmilyen alakú ujjamat, de mint tudjuk, egy pofon sosem elég az embernek, aztán csodálkozik a másikon. Szóval gyurmashow volt gyertya alapanyagból. Nem volt semmi, csak egy érzés, minden jó és szép. Ahogy dagasztottuk a viaszt, elmerültem. Mi lenne ha az egész életünk erről szólna? Csak ülnénk egy faasztalnál valakikkel, akiket még nem ismerünk, de talán ez a jó. Még csak a kedves mosoly alapján döntünk. Még csak…