Anyátlanság

Csüggtél volna aggódó szavain,
Mik felsejlettek poros nappalon,
Emlék csupán a régi élet,
Nyomai olvadnak le a kék szobafalon.
Belehalkult a bezárt szobába
Cselekedet dolgos zaja,
Bár megőrizve marad itt-ott
Szép mosolya, nyűgje-baja.
Finom ebéd illata
Végleg fedő alá szorult,
Terítetlen asztalon
A hit is elvékonyult.
Gyengéd érintése
Edzett, erős válladon
Mintha tegnap lett volna.
- Ó, még meddig fájlalom? 
Viseled, mert bírni kell,
Csak olykor nem érted.
Hogy ragyoghat a Nap,
Mikor eső mossa még nehéz lépted?
Neki jó. Teher nélküli mezőn
Szendereg hallgatag.
Hisz csak annak terhes és fájó
Ki még utána is itt marad…

2014. szeptember 1.